A lapszám Szerepfelfogás és történelmi tapasztalat címmel új tanulmányokat ad közre a kortárs magyar irodalom két neves szerzőjének, a marosvásárhelyi Kovács András Ferenc költőnek és Láng Zsolt írónak a munkásságáról. Miklós Eszter Gerda és Áfra János a Vidor Fesztiválról és Krasznahorkai László legújabb művéről értekeznek kritikáikban, Garai Péter a modern építészet nyíregyházi örökségéről ír, Darvasi Ferenc pedig arról beszélget, mit is jelent a család, a foci és a város egy Szpari szurkolónak. A szépirodalmi rovatban a Vidor Fesztiválon Kötelezők röviden, avagy 111 hírhedt regény címen bemutatott paródiaest szerkesztett szövegei olvashatóak, Grecsó Krisztián, Antal Balázs, Csabai László, Gerliczki András, Horváth Orsolya, János István és Karádi Zsolt tollából. Mogyorósi László nyíregyháza testvérvárosában, Iserlohnban járva írta naplóját, a lap gasztrokritikusa (Hasas Pasas) pedig rézbőrűnek álcázva magát az Irány Colorado Étterem roston sültjeit tesztelte, új drótszamarának, Futó Rózsának nyergéből.
Nyári számunkban olvasható a friss Rotary-díjas Darvasi László előszava Krúdy Gyula Franciaországban megjelent novellaválogatásához, írások a Borbély Szilárd verseire készült Halotti pompa c. színházi előadásról, tanulmány Mogyorósi László költészetéről. Közüljük a SZIRT kritikai beszélgetés-sorozatának legutóbbi, Nagy Zsuka kötetéről folyt diskurzusának írásos változatát, tanulmányokat Szabó Pál társadalomábrázolásáról és régészettel valamint történettudománnyal foglalkozó blogokról. Szépirodalmi rovatában Jász Attila, Balogh Péter, Ayhan Gökhan, Komor Zoltán, Fecske Csaba, Kácsor Zsolt és Kováts Judit írásai olvashatók többek közt.
Pár napig úgy tűnt, megvan a megoldás a magyar költészet egyik nagyon komoly, sőt, nem túlzás, égető problémájára: indult egy blog, mely megdöbbentően sok olvasót sodort a rajta közzétett versekhez. Volt bejegyzése, melyet állítólag több mint ötezren nyitottak meg, s száznál több kommentet számláltak hozzá. Márpedig 5000 olvasás éppen tízszer annyi, mint ahány példányban egy verseskötet megjelenik – mondjuk azé a költőé, akinek a verséről épp szó volt. És akkor arról még nem beszéltem, hogy ebből az ötszázból (ha ötszáz, gyakran kevesebb is), mennyi fogy el. Gondolhatnánk, hogy bebizonyosodott: mégiscsak van igény a versre. Hogy a netezők, és az ilyen nagy számból nyilvánvalóan, nagy részben nem irodalmár netezők, hát igen, nekik van igényük.
Szerkesztőségünk tagjainak szavazatai alapján A Vörös Postakocsi Díját 2010. február 4-én a Művész Stúdióban hárman vehették át a 2009-es évfolyamban közölt írásaikért: szépirodalmi publikációiért Csabai László, tanulmányaiért, irodalomtörténeti értekezéseiért Mester Béla, színházi esszéiért Miklós Eszter Gerda. A héten a laudációkat és a díjazottak írásait ajánljuk olvasóink figyelmébe. Ezúttal Mester Béla tanulmányát és Gerliczki András méltatását olvashatják.
A következő írás, mely lapunk 2009/tavasz számában jelent meg, folyóiratunk 2010. évi díjazottja.
Sokáig úgy hittem, hogy Vietórisz Tirpákok című eposza az idősebbik fiú, az irodalmár József XIX. század végi, talán a millenniumra írott műve. Kezembe véve a kötetet, a címlapon írottak – 1896 helyett 1939, József helyett István – először lelomboztak: mi közöm lehet egy verselgető jogász anakronisztikus kísérletéhez. Azonban, észrevétlenül belemerülvén a költő nyíri homokon termett hexametereibe, egyre inkább érteni véltem a meglepő, a világirodalomban mindeddig egyedülálló szándékot: pacifista eposszal, az ősök vére helyett izzadtságuk megörökítésével megalapozni Tirpákia identitását. (A Tirpákia Vietórisz kifejezése, lásd Harmadik ének, 248. sor (III/248).) Midőn már a „háború ördöge dúl országokat” 1939 Európájában, a megidézett tirpák ősök világában az ígéret szerint „Nem vért látunk majd, üszkök csak a tűzhelyen égnek; / Annál több veriték áztatja puhára a földet” (Előhang/16-17).
