Magazin
A VP Díja – retrospektív2009 – Darvasi Ferencnek szépirodalmi publikációiért
Gerliczki András
Darvasi Ferenc 1978-ban született Gyomán. A nyíregyházi főiskolán végzett magyar-könyvtár szakon, tagja volt annak az Ampha-körnek, amely lapunk több szerzőjének is az első nyilvános szereplést jelentette. Darvasi Ferenc jelenleg Budapesten él, színház- és irodalmi kritikáit, szépirodalmi munkáit országos lapok közlik.
Véletlen, de szerencsés egybeesése a történteknek, hogy Darvasi Ferenc alig több mint egy hete kapta meg a Bárka folyóirat díját. A Vörös Postakocsi szerkesztői hasonlóan értékelik tevékenységét: nemzedékének máris ismert kritikusa, s lapunkban megjelent publikációi egy hasonlóan sikeres szépírói karrier formálódását is jelzik.
Az induló „A Vörös Postakocsi” 2007-es téli számában jelent meg Tirpákiáda című írása, vallomásos hozzájárulásként ahhoz a formálódó Nyíregyháza-mítoszhoz, melynek szeretetteli iróniával átszott lerombolásában is segédkezett a lap 2008-as őszi számában. Ezen írásának teljes címe. „Bizony mondom néktek, avagy Krasznahorkai László lerombolja a Nyíregyháza-mítoszt, ha volt ilyen”. Stílusparódia, játék, de mindenekelőtt a naprakész kritikus olvasás-tapasztalata tárgyiasul az ilyesfajta szövegekben. Lodövi című kisepikai írása „A Vörös postakocsi” 2008-as tavaszi számában olvasható. Szociografikus pontosság, magabiztos epikus alakteremtő készség, empatikus világformálás. Ahány szöveg, annyi játéktér, annyi új irány. Darvasi Ferenc írói világa előttünk alakul, kívánunk neki ezzel a díjjal is további sikereket!

Gerliczki András:
Antal Balázs:
Bódi Katalin: 

A lapszám Szerepfelfogás és történelmi tapasztalat címmel új tanulmányokat ad közre a kortárs magyar irodalom két neves szerzőjének, a marosvásárhelyi Kovács András Ferenc költőnek és Láng Zsolt írónak a munkásságáról. Miklós Eszter Gerda és Áfra János a Vidor Fesztiválról és Krasznahorkai László legújabb művéről értekeznek kritikáikban, Garai Péter a modern építészet nyíregyházi örökségéről ír, Darvasi Ferenc pedig arról beszélget, mit is jelent a család, a foci és a város egy Szpari szurkolónak. A szépirodalmi rovatban a Vidor Fesztiválon Kötelezők röviden, avagy 111 hírhedt regény címen bemutatott paródiaest szerkesztett szövegei olvashatóak, Grecsó Krisztián, Antal Balázs, Csabai László, Gerliczki András, Horváth Orsolya, János István és Karádi Zsolt tollából. Mogyorósi László nyíregyháza testvérvárosában, Iserlohnban járva írta naplóját, a lap gasztrokritikusa (Hasas Pasas) pedig rézbőrűnek álcázva magát az Irány Colorado Étterem roston sültjeit tesztelte, új drótszamarának, Futó Rózsának nyergéből.
Nyári számunkban olvasható a friss Rotary-díjas Darvasi László előszava Krúdy Gyula Franciaországban megjelent novellaválogatásához, írások a Borbély Szilárd verseire készült Halotti pompa c. színházi előadásról, tanulmány Mogyorósi László költészetéről. Közüljük a SZIRT kritikai beszélgetés-sorozatának legutóbbi, Nagy Zsuka kötetéről folyt diskurzusának írásos változatát, tanulmányokat Szabó Pál társadalomábrázolásáról és régészettel valamint történettudománnyal foglalkozó blogokról. Szépirodalmi rovatában Jász Attila, Balogh Péter, Ayhan Gökhan, Komor Zoltán, Fecske Csaba, Kácsor Zsolt és Kováts Judit írásai olvashatók többek közt.


