Magazin
AVP Díja – retrospektív2009 – Garai Péternek építészetkritikai írásaiért
Onder Csaba
Garai Péter okleveles építészmérnök 1981-ben született Nyíregyházán. Középiskolai tanulmányait 1996 és 2000 között végezte a Krúdy Gyula Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán kezdte, 2006-ban diplomázott az Építészettörténeti Tanszéken. Diplomaterve „Kortárs művészeti múzeum és művésztelep Sóstón, az egykori Szeréna lak területén” címmel Pazár Béla irányításával készült. 2005-ben „A romantika lakóház építészete Pest-Budán” című dolgozatával II. helyezett lett az OTDK-án. Garai Péter 2006 óta a Középülettervező Zrt építész-tervezője Pottyondy Péter és Potzner Ferenc mellett. Jelenleg a Zeneakadémia épületének rekonstrukcióján dolgozik.
Garai Péter A Vörös Postakocsiban elsőként a Nyíregyházi Főiskola új campusáról (a nemrég Barzó-díjjal elismert Balázs Tibor munkájáról) írt Campus a fák között címmel, majd Nyíregyháza egyik jellegzetességéről, a Korányi Frigyes utca két oldaláról: Jósavárosi séta, illetve Séta a Korányin címmel. Legutóbbi írása, a Korzózó belváros, a lap téli számban jelent meg Nyíregyháza új belvárosáról. Garai Péter ihlette a lap Gyaloggalopp című rovatát, amelynek immár állandó szerzője, Nyíregyháza épített szellemi örökségének és kultúrájának aktív szemlézője. Garai Péter jól ismeri az egykori és a jelenlegi Nyíregyházát, kritikáira a pontos és alapos előkészítés, a megfontolt, finom kritikai ítélet a jellemző. Garai Péter rendszeres munkája az oly igen fontos és szükséges, Nyíregyházán eleddig oly igen hiányzó építészet-kritikai tevékenységet honosította meg, szakszerűen reflektálva építészeink munkáira, fejlesztve ízlésünket és élesítve látásunkat.
Garai Péter azon fiatal és tehetséges, az írás mesterségében pályát kezdő szerzőink közé tartozik, akiket a Vörös Postakocsi indított el. Garai Péter a mi szerzőnk, akire tehát büszkék vagyunk. Garai Péter azon fiatal és tehetséges szerzőink egyike, akit munkája, megélhetése ugyan Budapesten tart, de aki mélyen, szeretettel és felelősségteljesen kötődik szülővárosához, Nyíregyházához.
A Vörös Postakocsi szerkesztői ezzel a díjjal szeretnék elismerni és megköszönni Garai Péter munkáját, tovább bíztatni őt a pályán, sok sikert és még megannyi sétát kívánva neki otthonának terein és utcáin, a városszövet rejtelmeiben.

Gerliczki András:
Antal Balázs:
Bódi Katalin: 

A lapszám Szerepfelfogás és történelmi tapasztalat címmel új tanulmányokat ad közre a kortárs magyar irodalom két neves szerzőjének, a marosvásárhelyi Kovács András Ferenc költőnek és Láng Zsolt írónak a munkásságáról. Miklós Eszter Gerda és Áfra János a Vidor Fesztiválról és Krasznahorkai László legújabb művéről értekeznek kritikáikban, Garai Péter a modern építészet nyíregyházi örökségéről ír, Darvasi Ferenc pedig arról beszélget, mit is jelent a család, a foci és a város egy Szpari szurkolónak. A szépirodalmi rovatban a Vidor Fesztiválon Kötelezők röviden, avagy 111 hírhedt regény címen bemutatott paródiaest szerkesztett szövegei olvashatóak, Grecsó Krisztián, Antal Balázs, Csabai László, Gerliczki András, Horváth Orsolya, János István és Karádi Zsolt tollából. Mogyorósi László nyíregyháza testvérvárosában, Iserlohnban járva írta naplóját, a lap gasztrokritikusa (Hasas Pasas) pedig rézbőrűnek álcázva magát az Irány Colorado Étterem roston sültjeit tesztelte, új drótszamarának, Futó Rózsának nyergéből.
Nyári számunkban olvasható a friss Rotary-díjas Darvasi László előszava Krúdy Gyula Franciaországban megjelent novellaválogatásához, írások a Borbély Szilárd verseire készült Halotti pompa c. színházi előadásról, tanulmány Mogyorósi László költészetéről. Közüljük a SZIRT kritikai beszélgetés-sorozatának legutóbbi, Nagy Zsuka kötetéről folyt diskurzusának írásos változatát, tanulmányokat Szabó Pál társadalomábrázolásáról és régészettel valamint történettudománnyal foglalkozó blogokról. Szépirodalmi rovatában Jász Attila, Balogh Péter, Ayhan Gökhan, Komor Zoltán, Fecske Csaba, Kácsor Zsolt és Kováts Judit írásai olvashatók többek közt.


